Ott állt előttük csuromvizesen, zihálva, az arcára tapadt ősz hajtincsekkel, és olyan hosszan hallgatott, hogy
Amikor visszamentem a konyhába, Gábor a tűzhelynél állt, és ugyanolyan nyugodtan forgatta az omlettet, mintha
Keller András másnap reggel megpróbált úgy visszatérni a megszokott rendhez, mintha semmi sem mozdult volna
Lívia nem sietett. A mozdulatában nem volt sem kihívás, sem vakmerőség — csak olyan nyugalom,